1.Éj "Az indulás szele"

 
Csak fél óra , csak fél óra telt el azóta , hogy elhagytam a Cross Akadémiát. Yori , Zerót  és "apát"(igazgatót). Zero szavai még mindig a fülemben csengtek. Vajon tényleg utánam jön és végez velem?! A gondokozásból Aido és Ruka vitája szakított ki , akik még mindig Kaname-sama bőröndjéért "harcoltak". 
- Hagyjátok majd viszem én! - szólt lágy hangon Kaname s odament a bőröndért
- De Kaname... - szólt Ruka halkan.
- A hülye és a hülyébb...-.-"- vonta meg a vállát Akatsuki.
- Hááá ezt neked!! -  Aido Rukára nyújtotta a nyelvét.
Kihitte volna , hogy a vámpírok is ilyenek . Még hogy hiányzik belőlük az emberi mivolt?!
- Na mi az , minket már meg sem vártok? - hallatszott Shiki hangja a távolból.
- Shiki , Rima ?Ti itt?! - fordult a hang irányába Ichijo.
- Gondoltam hiányzik  a kardod.
S oda hajíntotta Ichijohoz.
- Kösz...
Kínos csönd lett . A léptek egymás után hallatszottak . Nem bírtam tovább , megtörtem a csendet.
- Öhm... Shiki , Rima akkor ti most velünk tartotok?- kérdeztem lelkesen.
- Hát , ha Kaname nincs ellenvetése... - nézett Rima nagy szemeivel Kanamere
- Már mondtam nektek, azt csináltok amit akartok, akár velünk is jöhettek...Csak rajtatok áll.
Végül tovább haladva a vasútállomásnál kötöttünk ki.
- Hova tartunk, Kaname?
Elmosolyodott. Bús nagy szemeivel rámszegezte tekintetét.
- Haza tartunk drága Yuuki, haza.
Megtorpantam, melegség árasztotta el testem minden egyes porcikáját, végre van egy olyan hely amit otthonomnak nevezhetek.
- Ez meg mit jelentsen?! - suttogta Aido alig hallható hangon Akatsukinak , hogy
Kaname-sama meg ne hallja.
 
- Hiába suttogsz Aido úgyis hallom .  - nézett hátra Kaname.
- Ha már kérdezed a Kuran birtokra.
- És most mi lesz?Hogy jutunk el odáig?! - Kérdezte Ruka.
- Vonattal. 
Hamarosan befutott a vonat az állomásra , 
mi pedig felszálltunk rá.Mivel egy kabinba csak 6 hely volt  , Shiki és Rima egy másik kabinban foglaltak helyet. Az ülések színe kopott rozsdavörös , a padló feslett linóleumból volt. Látszott , hogy nem egy mai darab. Leültem Kaname mellé aki szorosan magához húzott. A vonat zötyögve elindult. A fejemet Kaname vállára hajtottam és lassan elaludtam. Kb 1 órával késöbb hangos nevetgélés ébresztett fel. Két lány állt a kabin ajtónkba és Aidoval beszélgetek.
- Elnézést ti biztosan a Cross Akadémia tanulói vagytok.- néztek csillogó szemekkel Aidora a lányok.
- Bizony hölgyeim. - és beletúrt szőke hajába.
A lányok teljesen elaléltak tőle.
- Na és mi a vércsoportotok?- kacsintott egyet a bal szemével.
- Aido!-szólt rá Kaname.
- Jól van befejeztem...- s szomorúan lehajtotta fejét.
- Kérem hölgyeim fáradjanak vissza a helyükre. - szólt kedélyesen Kaname.
Lassan megállt a vonat , Akatsuki átment  szólni Shikiéknek, hogy leszállunk.
Füves pusztán haladtunk át mire megpillantottunk egy nagy kastélyt. Amint beléptünk a kastély udvarára rózsa bokrok százait pillantottuk meg. A kastélynak nagy és széles kapuja volt, amit különböző motívumok díszítettek. Alapjába véve szép és régies volt de mégis volt benne valami kísérteties talán hátborzongató. A hatalmas kőfalon indák futottak fel, ezek mellett az ablakok apróknak tűntek.
Éppen amikor befelé indultunk volna, egy hang szólalt meg mögöttünk.
- Kaname uram, köszöntelek újra itthon.- mindenki megfordult és egy barna hajú lányt pillantottunk meg virágokkal a kezében.Aidonak láthatóan rög-
  tön megtetszett. 
- Sajnálom ,hogy eddig még nem találkoztunk- lépet oda hozzá Aido, kezet csókolt a lánynak.
- Már megint kezdi-.-".- fogta a fejét Ichijo.
- Ő itt Kasumi a házban dolgozik.
- Az én nevem Aido és most beszélgessünk arról , hogy mi  a vércsoportod.!-vigyorgott Aido.
Szegény lány vajon mit követhetett el , hogy ezt érdemelte...
- Nyugalom szép fiú , én is vámpír vagyok.- mosolyodott el s ki látszottak a szemfogai. 
- Akkor gyertek körbe vezetlek titeket.
Ahogy beléptünk az ajtón egy tágas előterű nappali tárult elénk.
- A szobákat az emeleten találjátok. Ha szükségetek lesz valamire akkor szóljatok lent leszek a konyhában.-ezzel a konyha felé vette az irányt.
 - A szobák két személyesek, én Yuukival leszek egyszobában. Aido Ichijoval lesz...és ha kérhetem Ichijo vigyázz Aidora, nehogy valami "butaságot" csináljon.
- Természetesen Kaname.- és Ichijo Aidora nézett.
- Shiki, Rima gondolom ti együtt....- mondta Kaname, erre mindketten elpirultak.
- Akatsuki, Ruka  ti egy szobába lesztek ha nem bánjátok.
- Most pedig menjünk pakoljunk ki de 1 óra múlva vacsora.
A szobánk színe halvány barackfa virág színű. Az ágynemü finom selyemből volt de csak egy ágy volt.Utánam a bőröndökkel Kaname lépett be az ajtón.
- Na , hogy tetszik a szobánk?
- Nagyon szép de hol van az én ágyam?!- kérdeztem kiváncsian.
- Együtt alszunk Yuuki kedvesem.
Ettől kicsit megijedtem de nem attól, hogy netalán álmomban Kaname megharap hanem magától a gondolattól , hogy egy ágyba kell vele aludnom.
Kicsomagoltam a bőröndömből és akkor lepődtem meg , hogy milyen nagy számomra ez a szekrény.Kaname ruhái már a szekrényben sorakoztak.
Az az egy óra nagyon hamar elszállt...Lementem a lépcsőn egyenesen az ebédlőbe, Ichijo, Aido, Ruka, Akatsuki és Kaname már az asztalnál ültek. Kaname odamutatott a mellette lévő székre, én pedig leültem mellé.
- Remélem jó lesz...zöldségleves, másodiknak pedig krumplipüré és rántott hús.- mondta Kasumi.
- Persze, hogy jó lesz, az a kedvencem- nyalta meg szája szélét Aido.
- Nem azt mondtad, hogy utálod a zöldéglevest? - mondta Shiki, miközben a teáját szürcsölgette.
 - Nem dehogy én imádom az zöldség levest.
 -Akkor jó.- mosolygott rá Kasumi Aidora.
Vacsora után vissza tértünk a szobánkba.De nem tutam elaludni még mindig Zero járt a fejembe.
 - Mi bánt Yuuki?-fordult oda hozzám Kaname.
 - Semmi baj Kaname.
 Nagy bús szemeivel rám nézett s azt mondta:
 - Yuuki eddig én okoztam neked a legtöbb bajt most szeretnélek kárpótolni és magam mellett tudni téged. - és magához ölelt.
 - Feküdj le és próbálj meg elaludni nem kell félned itt leszek melletted.
Akármennyire is próbáltam elaludni ha behunytam a szememet Zerot láttam magam előtt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.Éj "A tettek mezején"

 
 
 
 
Amikor felébredttem már Kaname nem volt mellettem.Gyorsan kiugrottam az ágyból és felkaptam a papucsom.
Ahogy kiléptem az ajtón egy hosszú folyosóra értem ami telis tele volta barna faajtókkal.Benyitottam a hozzám legközelebb álló ajtóhoz , hogy hátha ott van-e Kaname.A szobába Aido és Ichijo voltak.
- Elnézést a zavarásért sajnálom ha felébresztettelek- kértem bocsánatot halkan Ichijotól.
- Á , semmi baj emellett nem lehet aludni mert állandoan horkol - s Aidora mutatott, aki ugyan aludt de mégis nagyobb zajt csapott a horkolásával mintha ébren lett volna.
 
- Nem láttad valahol Kaname?
- Nem, sajnálom nem tudok segítségedre lenni.- Ichijo felállt, majd elgondolkozott.
- Kérdezd meg Shikiéktől, ők korán kelnek, hátha ők látták merre megy...- mosolygott Ichijo.
- Köszönöm, Ichijo.- azzal elindultam az ajtó felé.
- Egyébként a szomszéd szobában vannak.- tette hozzá.Mire én rábólintottam. A mellette lévő szobából halk hangokat hallottam. 
Gondoltam biztos Kaname „dolgozó” szobája lehet. Bár ne tettem volna , benyitottam. Shiki és Rima szobája volt. Egyáltalán nem aludtak...
Shiki szorosan magához ölelte Rimát és száját a szájára tapasztotta, Rima kezei körbe fonódtak Shiki vállán...Jellemző én is csak akkor tudok rájuk nyitni mikor csókolóznak.Óvatosan megpróbáltam kimenni az ajtón. Hátrálltam, lassan meg ne halljanak. De véletlenül belerugtam az ajtófélfába, nagyon erősen és hangosan, megbotlottam és elestem...csoda lett volna ha ezt nem hallják meg. Shiki észrevett.
 
 
Rima hirtelen elengedte Shiki vállát, Shiki pedig levállasztotta kezét Rima derekáról...Hirtelen úgy szétrezzentek mint a madarak mikor egy vadász közeledik.
 
-Yuuki ez…..- Shiki hangja elakadt.
 
-Én...én sajnálom, ha megzavartalak titeket...- nem tudtam mit mondani. Válasz nem érkezett, bár tudtam hogy nem túl bőbeszédűek, de azért egy "semmi gondot" vagy ilyesmit rám áldozhattak volna...
- Mit akarsz?- kérdezte Rima.
- Öhm...én csak Kanamet keresem.
- Itt?- kérdezte most Shiki. Én közben feltápászkodtam a földről.
- Nem, de Ichijo azt mondta ti lehet hogy tudjátok hol van?!.- nyögtem ki végre.
- Ichijo, mi? Egyébkén nem tudjuk hol van...- vonta meg vállát Shiki.Nem tudtam eldönteni hogy most rám dühösek vagy Ichijo...Gyorsan az ajtó felé vettem az irányt miélőtt még felfalnak dühös tekintetükkel.
 
- Nem kellene utána mennünk Shiki?! – kérdezte ijedten Rima.
- Nem hiszem látott már ennél rosszabbat is. - elmosolyodott majd megcsókolta újra.
 
Elindultam a 3. ajtó felé ami a Rukáék szobájába vezetett, benyitottam,de a szobában sem Rukán sem Akatsukit nem láttam...Viszont ott volt Kasumi, Kaname "szolgálója", aki habár nagyon kedves, mégis olyan idegen.
- Jóreggelt, Yuuki!- köszöntött meleg mosolyával.
- Jó reggelt! Máris tudod a nevem?- kérdeztem kissé tapintatlanul.
- Azt hiszed Kaname nem mesélt még rólad?- kérdezte miközben Akatsuki ingét hajtogatta össze.
- Nem tudom...- vallotam be öszintén.
- Mielőtt elment a Cross akadémiára én már akkor is itt dolgoztam, itt nőttem fel...Sokat mesélt rólad Yuuki, szinte csak rólad beszélt éjt nappallá téve.
-Tényleg?- kérdeztem meglepetten.
- Igen.Másnak lehet hogy már idegesítő lett volna ezt hallgatni, de nekem tetszett. Imádtam a mesét egy kis hercegnőröl, aki még nem is tudja hogy mi is ő...
 
- De, mi a baj? Mintha szellemet láttál volna...- jegyezte meg Kasumi. Hát persze, még mindíg sokk határsa alatt voltam, amiért rányitottam Rimáékra.
- Csak az előbb voltam Shikinél és Rimánál...
- Igen ők tényleg félelmetesek.- gondolkozott el Kasumi.
- Ezt hogy...?- nem értettem mire gondol.
- Ma reggel én is benyitottam hozzájuk.- mosolygott.
- Azt hittem csak én vagyok ilyen...- rájöttem ha befejezem a mondatom azzal még megsértem Kasumit.
- ...béna?.Nyugodj meg Yuuki, nem haragszom.- mosolygott folyamatosan. A hangja olyan nyugodt és kedves volt, mint sok kis harang csilingelése.
- Kanamet keresed ugye?- kérdezte.
- Igen.
- Gondoltam.Az ebédlőben van. Lekísérnélek de még pakolnom kell.- azzal kiment Akatsukiék szobájából.Még egyszer rám mosolygott,majd eltűnt a folyosón. Gondoltam jobb lesz ha én is megyek, kínos lett volna találkozni mind ezek után Shikivel és Rimával.
Lefele rohantam a hosszú csiga lépcsőn mi most volt felmosva .Megcsúsztam és az épp arra tartó Akatsuki kezébe huppantam.- Megvagy. – mondta és letett a földre.
- Kö..Köszönöm . –nyögtem ki . Remek első napom a Kuran birtokon és máris ennyi galibát okoztam és még csak reggel 8 óra van.
- Kain nem tudnád megmondani hol találom Kanamet?
- De igen kint ül a barack fa alatt és teázik ha megbocsájtasz én most mennék még dolgom van. –ezzel elindult a girbe-gurba csiga lépcsőn.
Ahogy kiértem a bejárati ajtón a nap élesen a szemembe sütött.Fura máskor imádtam a napon lenni most irtózok tőle ez is a vámpírság egyik hátránya.
A rózsa bokrok mellett volt egy kis társalgó szerűség, ahova ki lehetett ülni. Kaname-sama ott ült és teázott, vele szemben lévő asztalnál pedig...Shiki és Rima kiabált Ichijoval. Gondolom a ma reggeli dolog miatt. Ichijo csak nevetett, és nem bírta abbahagyni. Amint meglátott engem, felcsillant a szeme.
 
- Áhh, Yuuki!- kezdte mondani valóját.
 
- Igen, Ichijo!
 
-Gratulálok, az első aki látta őket csókolózni!-veregetett hátba.
 
- Hogy érted hogy az első?- ezt nem pontosan értettem.
 
- Tudod Shiki és Rima, valahogy mindíg titokban csinálják az ilyen "dolgokat".Csókolóznak, Összebújnak és...- nem tudta befejezni mert Shiki keze a tarkóján landolt, hatalmasat csattant.
 
- Aúú! De ha egyszer így van...-duzzogott magában.
 
- Én...őszintén mondom hogy nagyon sajnálom hogy megzavartalak titeket...-mondtam, választ ugyan nemkaptam, de nagyon reméltem hogy nem haragszanak.
 
- Elkell mondanom Aidonak és Akatsukinak!!- pattogott örömében Ichijo.
 
- Na azt próbáld meg!!- ordított rá Rima. Ichijo nevetve elfutott Shiki és Rima pedig utána. Én is indultam volna...
 
- Ne foglalkozz velük.-szólt lágy hangján Kaname-sama.
 
- Én csak...-mutattam utánuk.
 
- Ülj le ide mellém.- odamentem és leültem a puha díványra.Kaname magához húzott.
 
- Jól vagy Yuuki?
 
- Persze.Mért ne lennék?!
 
- Este nagyon rosszat álmodhattál, egyfolytában forgolódtál, néha felsikoltottál.-jaj ne este Zerorol álmodtam...
 
- Sajnálom ha felébresztettelek.- temettem arcomat a kezeim közé, mert eszembe jutott az álmom...Zero halott volt benne.
 
- Semmi baj, csak összeszorult a szívem, hogy az én drága Yuukim amiatt az alak miatt nem tud aludni, aki meg akarja ölni.- Már nem mosolygott, talán beszéltem álmomban...Mindíg ez van.
 
- Én csak azt álmodtam, hogy Zero...
 
- Tudom mit álmodtál...Amit álmodtál, sajnos igaz.- Mi???Zero halott???
 
- De, hogy...mi...NEM LEHET!!!- ordítottam Kaname-samára.
- Csak azért mondtam el mert mástól előbb utóbb úgyis megtudnád.- szorosan magához ölelt, de nekem ez nem volt elég, Zerót akartam átölelni, aki négy éven keresztül folyamatosan lerázta magáról az ölelésemet. Azt aki többször is ivott a véremből, azt akinek én is ittam a véréből. Azt akivel prefektusként őriztem az iskolát. Azt akire rányitottam mikor öltözött. Azt aki azt mondta csak én ölhetem meg. Azt aki majdnem megcsókolt. Azt aki azt mondta hogy szeret. Azt akit tiszta szívemből szeretek, csak őt akartam átölelni, és soha el nem engedni...Sírtam...Úgy fájt, az összes dolog ami eddig velem történt, a céljaim, mind értelmüket vesztették. Nem voltam több egy kis lánynál, aki vissza akarta kapni...azt ami számára legfontosabb a világon. Nem voltam akkor tisztavérű hercegnő, sem vámpír csak egy törékeny marionett báb, akit ide-oda rángatnak.
 
 
 
 
 

3.Éj "Visszatérő vágyak"

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Nem az nem lehet , hogy Zero meghalt.
- Ka..Kaname azonnal vissza kell mennünk az akadémiára , hogy legalább a te..te.-nem fejeztem a mondatomat mivel a könnyek elnyomták a hangomat . Csak sírtam sírtam és csak Zerót akartam.
- Sajnálom Yuuki nem mehetünk vissza a temetésre nem lenne jó ha úgy látnád. - mondta határozottam majd felállt a díványról és elindult a bejárati ajtó felé.
- Mond meg E-szintű lett?
Elmosolyodott. Hogy tud még így is mosolyogni tudván ,hogy a "kedvesének" a LEGKEDVESEBB barátja akire mindig számithattam meghalt?!
- Nem rosszabb egy E-szintű végzett vele.- hallatszott a tömör válasz.
Nem az nem lehet nem hiszem el elkell innen mennem minnél hamarabb. Elszaladtam Kaname mellett fel a csúszós lépcsőn mi már nem is tünt olyan csúszósnak. Berohantam a szobánkba becsapván az ajtót és a szekrényhez sijettem kivettem az iskolai egyenruhámat, minek nyakát zeró vére festette vörösre még pár nappal ezelőtt.Magamra húztam a prefektusi karszallagglal együtt meg fogtam az Artemiszt és az ablakhoz siettem. Kinyitottam virág illat csapta meg az orromat. Ugrani készültem de egy hang megakadályozott benne.
- Tényleg elmész? Itt hagyod őket ?!-fordultam a hang irányába Kasumié volt de már a hangja nem hangzott olyan csilingelőnek mint először.
- Igen , muszály mennem.Most szólsz Kanamenak?
Arca komolyjá vált.
- Nem tartalak vissza szerethetted azt a fiút ha most elmész. Nyugodj meg én nem fogom senkinek sem elmondani.
- Tudom milyen az , hogy szeretni valakit aztán elveszteni velem is megtörtént még régen.
- Sajnálom de most megyek. - és kiugrottam az ablakon.
A nagy kapuhoz futottam át a füves pusztán amíg elértrem a vonatállomásig. Amire vonat beért sötétség fedte el az egész tájat úgy ahogy a szívemet is. A láthatatlan sebek felemésztették a szívemet ha Zerora gondoltam. Elindultam a vonat ajtó felé.
 
Felszálltam a vonatra, úgy ahogy a többi ember akik a peronon várakoztak. Leültem az egyik kabinba, ami ugyan 6 személyes volt de csak én ültem benne, csak én egyedül a nagy világban...Gondolataimból egy egyenruhás férfi szakított ki aki a kabinajtón kopogott, kinyitottam az ajtót.
- Kérném a jegyét hölgyem- mondta majd kitartotta kézét.Nem vettem jegyet hogyis vettem volna pénz sincs nálam..
- Én...
- Itt a jegye!- nyomott a jegy ellenőr kezébe egy jegyet Rima.Az ellenőr megnézte majd elment.
- Rima, mit keresel itt?
- Én csak azért jöttem, mert Shikinek kétségei voltak afelől hogy életben tudsz egyedül maradni...Igaza volt.- az ajtóban megjelent Shiki, Aido és Kasumi is.
- És ti mit kerestek itt?- néztem rájuk.
- Nem tudtam szó nélkül nézni hogy elmész...- valotta be Kasumi.
- Én azért jöttem hogy Kasuminak ne essen bántódása.- mondta Aido.
- Tényleg?- mosolygott Kasumi gyönyörű szemei csak úgy csilloktak mikor Aidora nézett, Aido pedig fülig beleszeretett Kasumiba.Ezt a kis romantikus idilt Shiki törte meg.
- Ez gáz.- sóhajtott majd ledobta magát Rima mellé az ülésre.
- Egyet értek.- mondta Rima.
- Nektek meg mi bajotok van állandóan?!- durcáskodott Aido.
- Ez a sok ember...- undorodott el Shiki.
- Egyszerűen csak gyűlöljük az embereket.- folytatta Rima.
- De hát régen én is ember voltam.- gondolkoztam hangosan.
- És ez megmagyarázza hogy mért utáltalak...-egyszerűsítette le Rima.
- Toya!-szólt rá Aido Rimára.
- Ha nem lenne tisztavérű talán még most is megölném...-follytatta Rima
 
- Rima.- simított végig gyengéden Shiki Rima karján.
- Bár neked az is jól áll ha dühös vagy, mégis jobb lenne ha nem húznád fel magad.- Shiki most egy csókot nyomott Rima homlokára. Mindig is, vagyis már az akadémián is tartottam Shikitől és Rimától, elképesztő, hogy még tisztavérűként is tartok tőlük.
 
- Szerintem, mázlid van hogy ők így egymásra találtak...Mert ha nem lenne Shiki vagy Rima, az egyik tuti kinyírt volna.- veregetett hátba Aido.
Lassan megérkeztünk, útközben többször is elbizonytalanodtam, hogy vajon helyesen cselekszem-e, de mindíg arra jutotam hogy igen...Leszálltunk, a Cross akadémia legalább egy napi járó földre volt a vonat állomástól, nem tudom ki fogom-e bírni?! Az utunk egy kis falun vezetett át.
 
 Kezdett beesteledni, a falu mellett volt egy eredő, nem lehetett messze az akadémia sem...
- Szerintem álljunk meg pihenjünk egy kicsit, és majd világosban tovább megyünk.-javasolta Aido.
- De hát...-próbáltam ellenkezni.
- Yuuki, ha akarod tovább megyünk de szerintem neked is jót tenne egy kis pihenés.- mondta Shiki.
- Megaztán veszélyes erre mászkálni este...főleg hogy az erődet sem tudod irányítani.- helyeselt Rima. Rendben talán tényleg jó ötlet itt maradni amíg világos nem lesz.
-Jól van.De hajnalban indulunk.-egyeztem bele.
Este Shiki és Rima hamar elaludtak, pedig ők általában sokáig fennvannak és korán kelnek...Én nem tudtam aludni ezért Kasumival beszélgettem, az legalább eltereli a gondolataimat.
- És mióta élsz a Kuran birtokon?-kérdeztem.
- Amióta eszemet tudom, anya azt mondta ott születtem...soha nem jártam még a birtokon kívül...-nézett Kasumi maga elé.
- Soha?
- Vagyis egyszer, 7 éves voltam...anyával elmentünk a közeli kis faluba, zöldséget venni.
 
- És?- nagyon elkezdett érdekelni a dolog.
- Elkószálltam, talán valami kóbor kutyát vagy valami ilyesmit kergettem.Nem találtam anyát. Egy nő állt előttem,szólongattam, hogy segítsen vagy hogy nem látta-e anyát.Megfordult és rámnézett...Azokat a szemeket sosem felejtem el, elindult felém, futott, én meg sem bírtam mozdulni a félelemtől.Anya elém ugrott...megmentett, de ő nem élte túl.
- Úgy sajnálom...nem tudtam hogy...
- Soha többet nem hagytam el a birtokot semmi pénzért.- elakadt a szava, a hangján hallattszott hogy fél az anyját egy E-szintű ölte meg. Aido-senpai odaült hozzánk, és átölelte Kasumi-senpait. 
Még nem aludtak csak feküdtek, Kasumi erősen szorította Aido kezét, olyanokvoltak mint a gyerekek...kis ártatlan gyerekek akik félnek. Megszakadt a szívem, nem akartam hogy bármi bajuk essen.
Megvártam még ők is elalszanak, majd tovább indultam. Nem akartam hogy velem jöjjenek.Nem akartam hogy bajuk essen.
Az erdő csendes volt és sötét. A nagy lombú fák között átszűrődött a hold halovány fénye. Most először éreztem magam úgy ,hogy hiányzik nekem valaki mint Aidonak Kasumi. Tovább mentem egyre beljebb az erdő mélyére . Futni akartam elakartam futni a gondok a szomorúság elől. Az erdő közepén álltam meg hol egy kis rét lehetett egykor de most már egy sivár kis semmiség a rét közepén állt egykor egy nagy nyírfa de a vihar kidönthette. Annak rönkjére ültem le és az arcomat a kezembe temettem és csak sírtam , sírtam. A hátam mögül halk suhanást hallottam mintha valaki megállt volna mögöttem aztán halk léptekkel elfutott volna.Felugrottam.
 
 - Ki az, ki van ott?- mondtam ijedten miközben körbe fordultam , hogy megnézzem van-e valaki mögöttem.
 
Elkapta a vállam s egy szem pillantás alatt leterített a földre.
- Hm egy újabb finom falat!Mivel is érdemeltem ki ezt a különleges bánásmódot?!- mondta miközben hátra vettette a fejét és felvillantotta éles szemfogait.Egy E-szintű vámpír volt. Fekete fél göndör hajjal és nagy vörös szemekkel. Ismerem ezt a nézést egy "szomjas vámpír" nézése volt. Hosszú szakadt kabátot viselt szemfogaival csak úgy vicsorgott rám.- Eressz már el!- kapálódzni kezdtem.
Fura vámpír vagyok mégsem tudom az erőmet használni. Próbáltam az Artemiszt elérni de észre vette.
- Nana próbálkozunk enyje!!- és éles karmait végig húzta a kezemen.
Felsikoltottam a fájdalomtól.
- Mássz le róla te szemét! - hallatszott a hang.
Az az elfelejthetetlen hang ami mindig mellettem volt egyszer csak egy dördülés hallatszott.
- Zero!! - kiáltottam fel.
Majd a fejem fölött szétporladó E-szintű vámpírt láttam.
- Zero te élsz ! - rohantam felé , hogy megöleljem de a Bloody Rose meggátolt benne.
- Állj meg Yuuki tudod mit igértem és most megteszem!- mondta elszántan.
Hátra hőköltem. Lehajtottam a fejem egy pillanatig igazi agresszióval nézett rám mintha én is csak egy újabb kivégzendő vámpír lennék egy hosszú sor végén.
- Akkor tedd meg lőj le úgy ahogy azt a z E-szintűt is!- mondtam s könnyek csordultak ki a szememből.
- Csak tudd mielőtt megteszed azért jöttem el idáig , hogy megkeresselek és elmondjam SZERETLEK!
- Yuuki- mondta suttogva miközben a fegyver kiesett a kezemből.
- Tudod mindig azt gondoltam , hogy neked csak Kaname számit. Tudod milyen érzés , ,hogy akit szeretsz mást ölel meg maga a pokol.
- Zero! - rohantam oda és átöleltem.
- Szeretlek Zero érsd meg veled akarok lenni örökre!!
- Yuuki...- s magához szorított.
Az az ölelés mindent kárpótolt , feledtette a fájdalmat a félelmet és a szomorúságot . Ott álltam a hold fénybe ölelkezve azzal akit a legjobban szeretek azzal aki a legfontosabb számomra.
 
 
 
 
 
 

4. Éj "Vörösen festő árnyak"

 
 
Szorítottam magamhoz szorítottam akár hogy is tudtam nem akartam elengedni de mégis levette kezét a derekamról és megfogta a jobb csuklómat azt a kezemet ahol az a E-szintű belém mart.
 
Elkomolyodott , arca minden barázdája megrezzent tudtam mire gondol mégis megvártam míg kimondja.
 
- Yuuki hiszen te vérzel az a szemét dög!- mondta magából kikelve.
 
- Tessék Zero ,- nyújtottam oda a kezemet - biztos szomjas lehetsz. - mosolyodtam el vissza gondolván azokra a "szép" emlékekre.
 
De nem kellett neki , letépett egy kis részt a kabátja aljából és bekötötte vele a kezemet. Felvette a fegyvert a földről majd vissza tette annak jogos helyére.
 
- És most mi lesz vissza jösz velem az akadémiára?. - nézett rám komoran miközben megfogta a kezemet és magához húzott szorosan.
 
- Igen vissza megyek.- mosolyodtam el, nem is tehettem volna mást.
 
Ez egy tökéletes pillanatnak tűnt, bár nem tartott sokáig. Az egyik bokor mögül Shiki hangja hallatszott.
 
- Jaj biztos megölte valami E-szintű, már úgyis késő menjünk már haza, álmos vagyok.
 
- Ne nyavajogj már Shiki!- monda Aido.
 
- Ezek meg mit keresnek itt?!- mordult fel Zero.
 
- Én nem is nyavajgok! - Shiki egy nagyot lökött Aidon, aki átesett egy bokron, egyenesen a lábaink elé.
 
Észrevette Zerot, felpattant és Zero vállára tette a kezét mintha 1000 éve barátok lennének.
 
- Kiryu! Régi cimborám!-vigyorgott Aido.
 
- Ha kell még az a kéz, azt ajánlom meg ne csináld ezt még egyszer!- mordult rá Zero, Aido ijedten lépett hátra. Eközben előkerültek Shikiék is akik eddig mögöttünk voltak. Shikiék döbbenten nézek Zerora aki még mindig magához húzott.Aztán engedett az öleléséből  s újra megpillantottam Zero szemében vámpírok iránt érzet gyűlöletet.
 
- Kuran vérebei mit keresnek itt?! Ők a felvigyázó osztagod?!- hallatszott gúnyosan.
 
Láttam Kasumin , hogy rosszul tűri , hogy így beszélnek a ő megmentőjéről. S , hogy így bántak Aidoval.
 
Megakartam állítani, de nem engedte magát és Zeronak rontott.
 
- Hogy mersz egy nálad nemesebb vámpírt így bemocskolni! És Aidoval is viselkedni!- förmedt rá Kasumi. A fák csak úgy susogtak, a széltől ami hirtelen kerekedett, a semmiből. Kasumi hosszú barna hajába belekapott a szél, csak úgy lobogott..
 
Zerot nem rémitette meg ezzel. Gondolom Zero A-Z-ig ismeri a vámpírok fajtáit. Kasumi kezéért nyúlt.
 
- Szerintem jobb lesz ha ezt azonnal abbahagyod.- és erősen megszorította Kasumi kezét. A szél hirtelen lecsendesedett.
 
- Engedd el azonnal!- kiáltott rémülten Aido.
 
- Míly szánalmas...- engedte el Kasumi kezét.
 
- Gyere Yuuki indulunk. - azzal az akadémia felé vette az irányt.
 
Kasumi még mindig meredten bámulta kezét  hol Zero kéznyomát látta.
 
- Zero, várj ők is velünk jönnek.- mondtam.
- De jó...- forgatta a szemét. Kasumi odament Aidohoz és megfogta a kezét, elindultak utánunk.
Az akadémia falait elkezdték újá építeni, nem tudom a diákok, mit hallottak, hogy mi történt a nagy kapuval...Csak azt tudom, hogy valójában mi történt. Az igazgató, a nevelőapám rombolta le, hogy az E-szintűek ne jussanak be rajta mikor Kuran Rido megtámadott minket. Átléptünk a határon, szorosan közel álltam Zerohoz, talán túl közel. Erre akkor jöttem rá mikor megláttam a többi diák döbbent pillantásait.
Éreztem, ahogy a sok gyanakvó tekintet belém fúródik néhányan összesúgtak egymásközött.
- Ez Cross Yuuki! Hát vissza jött!
- Akkor ő és Zero...most járnak?!
- Mindíg is tudtam hogy Zero bele van zúgva Crossba!- hangzottak a suttogások egyre hangosabban.
- Nektek nincs jobb dolgotok?!!!- ordított rájuk Zero. Páran összerezzentek, de sokan ekkor már nem velem voltak elfoglalva, ügyet sem vetettek Zerore. Inkább Aidora és a többi volt éjjelitagozatosra figyeltek.
- Hah Aido hát visszajöttél!- olvadoztak a lányok.
- Csak nyugalom hölgyeim titkos küldetésen vagyok.- kacsintott egy lánytáborra Aido.
- Shiki! Végre van értelme az életemnek!
- Nem mehetnénk gyorsabban...- ásított jó nagyot Shiki.
- Áhh Rima!- És még sok ilyen éljen zaj hallatszott, amíg meg nem látták Kasumit, akit mivel kicsit meg volt szeppenve Aido átkarolt és már egy jó ideje magához szorított. Ezt a lányok nem vették valami jó néven, annál inkább hogy Kasumi elég szép és csinos. Nem csoda hiszen vámpír és a vámpírok köztudottan szebbek az embereknél.
- Ki az a lány Aido mellett?!
- Talán Aido kedvese?!
- Jaj istenem! Nézzétek, hogy fogja a vállát!- a lányok teljesen kétségbe voltak esve.
- Jaj, nem...én nem..csak!- próbált mentegetőzni Kasumi.
- Ugyan, hagyd csak. Mindíg ezt csinálják...-sóhajtott Rima
- Hát igen. A lányok elég produktívak ha Hanabusáról van szó.- értett egyet Shiki.
- Hah...olyan szánalmas...- fogta a fejét Rima
Shiki és Rima...Hogy érthetnek ennyire mindenben egyet. Soha nem láttam őket veszekedni. Talán pont ezért tisztelem, és csodálom őket.
Olyan kíváncsi lennék, hogy ők, hogy ismerték meg egymást...gondolataimból Zero szakított ki.
- Maradjatok már csendbe ott hátul! Szét megy a fejem, tőletek!- mordult rájuk Zero.
- Már megbocsáss Kiryu, de most akartam elkezdeni Rima magánéletéről beszélni.- fontoskodott Aido. Erre mindenki meglepődött.
- Toya magán élete tényleg marha fontos téma...- sóhajtott Zero.
- Igen érdekes!- makacskodott Aido. A következő pillanatban Shiki tenyere csattant Aido tarkóján.
- Áú! Ezt mért kaptam?!- jajdult fel Aido.
- Hogy befogd a pofád...!- szórt villámokat a szeméből Shiki.
- ...és hogy végre megértsd mit jelent a MAGÁNélet.- tette hozzá Rima.
Rima idegesen méregette Aidot aki időközben elengedte Kasumit. A nagy csendben Zeroból kitört a röhögés. Hangos nevetése visszhangzott a csendes folyosókon.
- Köszönöm.- mosolygott Zero.
- Mármint mit?- kérdezte egyszerre Shiki és Rima.
- Azt, hogy leütötted, és nem nekem kellett bemocskolnom a kezem azzal a...-mondta hidegen Zero.
- Vigyázz a szádra Kiryu!- kiáltott rá Aido.
- Különben?!- feszegette Zero.
Hát igen semmit sem változott jobban mondva változtak.
- Oh, megszólalt a vámpírvadász vámpír!- vágott vissza Aido.
Hát igen ezt talán nem kellett volna, de ez akkor sem magyarázat arra, hogy Zero mért fogta a pisztolyát Aido fejéhez.
- Hagyjátok már abba!- fakadtam ki.
Ekkor már az épületben voltunk, az igazgató folyosólyán.
Zero szemét forgatta majd eltette pisztolyát.
Elértünk az igazgatói ajtó elé, Zero kopogás nélkül lenyomta a kilincset.
Beléptünk a szobába.
Akartam javasolni, hogy a kísérőim maradjanak a folyosón, de olyan gyorsan bementek, hogy megszólalni se tudtam.

 

 

 

 

 

 

5.Éj "Képzelet Határtalansága"

 
 
Az igazgatói szoba hűvös volt mint mindig.
 
- Igazgató úr...-köszönt Zero.
 
- Szervusz Kiryu ilyen hamar vissza tértél. Tudtam, hogy az én gyönyörű fiam milyen ügyes!- áradozott büszkén majd megpillantott engem. A mosoly eltűnt az arcáról s egyre halványodott.
 
 
- Yuuki...drága kislányom...-minden gond eltűnt az arcáról olyan volt mint azon az estén mikor befogadott.
- Igazg...apa.- úgy magához szorított hogy azt hittem ha tehetné szétroppantaná a csontjaimat.
 
Aido-senpaiék kellemetlenül toporogtak mögöttünk.
- Áá az éjjeli tagozat egy része! De hol van a jóképű Kaname?!
 
- Ő nem jött velünk.- jelentette ki Kasumi, nem tudván számunkra ez mekkora baj.
 
- Miért?
 
- Mert el..el kellett jönnöm..- fordultam Zero felé.
 
- Ühüm...És most visszatérnek az éjjelisek..?
 
- Azt hiszem ez lesz a legjobb.-válaszolta céltudatosan Rima.
Csend uralkodott el a szobán. Mindenki gondolkodott valamin. Végül a csendet Kasumi törte meg.
- Köhöm..Uram...megtisztelne ha tanulhatnék az akadémiáján...- hajolt meg apa előtt. pff..ez teljesen felesleges volt, hiszen ő valahányszor új diákról van szó olyan izgatott lesz mint egy kisgyerek...
- Ohhh! Egy ifjú vámpír hölgy! Kedves, örömet okoznál ha itt tanulnál.- ragyogott.
- Köszönöm.- mosolyodott el Kasumi.
- Na szóóóval...most mind itt maradtok! De tudod Yuuki drágám, ez nem maradhat örökre így...- fordult felém sejtelmes tekintettel.
Én válaszképp csak bólintottam, Zero pedig a szemét forgatta (mint álltalában).
- És én melyik szobát kapom...?- gondolkoztam el hangosan.
- Háát most nincs szabad szoba csak az éjjeli tagozatban...-
- Na nem! Yuuki nem vámpír!- csapott az asztalra Zero. Majd eszébe jutott, hogy sajnos nincs igaza...
- Vagyis...nem járhat az éjjelisek közé!- szögezte le, majd tekintetét az ablak felé forította, mintha valami nagyon fontosat nézne.
- De nem rakhatom össze egy emberrel....nem mintha nem bíznék benned drágaságom csak tudoood...- pontosan tudom, idióta.
- De lehetsz Zero szobájában.
- Jó vicc..és én akkor az istállóban alszok?- morgott Zero.
- Nem. A szobádban 2 ágy van, fiam...-mélázott el az igazgató.
- Először is...NEM AZ APÁM!!! másodszor meg..felőlem rendben.- vonta meg végül a vállát. Ennyire rossz lenne velem egy szobába lenni? Ezt megjegyeztem.
- Egyébként Zero, azt hittem te ennél felelősségteljesebb vagy...Hiszen tudod, hogy Yuuki...- Sejtelmesen elharapta a mondat végét. Az igazgató egy csapásra olyan komoly lett, hogy azt bármelyik polgármester megirigyelhette volna.
- Nyugodjon meg...ezt nem tudtam elfelejteni..- egy kínos mosoly suhant át Zero arán majd lehajtotta a fejét.
- Micsoda? Mit tud, mi van velem?- kérdeztem fennhangon, mivel fogalmam se volt miről beszélnek. Csend lett. Nem nyugodt csend, inkább az az idegesítő. Olyan amelyről mindenki tudja, hogy valami kellemetlen fog következni, de senkinek nincs bátorsága kimondani.
- Hogy terhes vagy.- mosolyodott el az igazgató.
- Micsoda?!!- hirtelen jobb és érettebb reakció nem jutott eszembe annál,hogy felordítsak és rácsapjak az asztalra.
Aidou nem bírta tovább, kitört belőle a hangos nevetés, már szinte a földön fetrengett. Mindenki kérdőn nézett rá.
- Bocsánat, bocsánat..-törölte le a könnyeit , amik nevetés közben előtörtek belőle.
- De hogy Yuuki terhes...ez elképesztő! Honnan szedték ezt a baromságot?- nevette el magát megint, közben már kínjában a falat kezdte csapkodni.
- Ezt meg,hogy érted Aidou?!- kérdezte Zero.
- Mondjuk úgy, hogy az egyedüli nőnemű lény ebben a szobában, aki az elkövetkezendő időben teherbe estet az...maximum Rima!- magyarázta Aidou.
- Ezt meg hogy érted?!- förmedt rá Rima.
- Ja, sehogy-sehogy...csak tudod mostanában olyan sokat vagy együtt Shikivel, hogy engem nem lepne meg ha esetleg...- Aidou nem tudta befejezni a mondatot, mivel Rima keze találta képen.
-Te és az a mocskos fantáziád..-tette hozzá Rima. Úgy tűnt, hogy a háttérben Shiki nagyon jól szórakozik ezen a kis botrányon...
- Ha nem vetted volna észre, észlénykém...mindig is sokat voltak együtt..- morogta Zero alig halható hangon.
- Jaj nem úgy értem, csak több esélye van Rimának aki egy pasival van. Mint Yuukinak aki nem tud dönteni kettő között...- magyarázkodott Aidou.
- Kedves tőled...-jegyeztem meg. Aidou pedig vállat vont.
- Szóval akkor nem vagy terhes?- csillant fel a remény Zero szemében.
 
- Haah...már megint nem voltam elég szarkasztikus...?- töprengett hangosan Aidou.
- Te meg fogd már be!- kiáltott rá Zero.
- Nem.- mondtam végül.
- Mi nem?
- Nem vagyok terhes.